Esszz 2016-ban kezdett el streamelni, imád Trackmaniával játszani, szórakozni és együtt lenni a csodálatos közösségével! 

Mesélnél nekünk többet arról, hogyan kezdtél el streamelni? 

A játék mindig is nagy része volt az életemnek; a bátyám és az apám is játszott, amióta az eszemet tudom. Az első játék, amire emlékszek, hogy játszottam vele, a Bob the Builder volt PS1-en – nem lehettem több öt évesnél. Sok különböző játékot kipróbáltam az évek során, de úgy tűnik, hogy a versenyzős/autós játékok az én világom. Nos, úgy is mondhatnám, hogy a fő játékaim a Trackmania2020, az Euro Truck Simulator és a CSGO, még ha nem is streamelem mindet.  

Egy nap belebotlottam a streaming koncepcióba, keveset tudtam a Twitchről, amikor elkezdtem, de mindig is szerettem szórakoztatni az embereket, így érdemes volt belekezdeni. Egy olyan közösséget akartam létrehozni, amely mindenki számára nyitott, amely elfogadja az embereket olyannak, amilyenek – egyesíti az embereket, hogy együtt szórakozzanak! 

 

Mesélnél nekünk a streaming-tapasztalataid első éveiről?   

 A Trackmaniával 2014-ben kezdtem el foglalkozni, miután egy barátom játszott vele. Ha őszinte akarok lenni, emlékszek még a kezdetekben nagy dolog volt, hogy nőként játszottam ezt a játékstílust. Nem szívesen gondolok az első két évre, amikor elkezdtem streamelni, mert nem mindig volt egy pozitív élmény.

Az egyik első dolog, ami eszembe jut, hogy az emberek azt mondták nekem, hogy soha nem leszek olyan jó, mint a fiúk, csak azért, mert lány vagyok. Ennek semmi értelme sem volt számomra, és sok szempontból csak arra ösztönzött, hogy még jobb legyek. A nemem miatt olyan dolgokat hallottam, amiket senkinek sem kívánok. Szuper kedves emberekkel is találkoztam, és mondhatom, hogy a nehéz kezdet tett azzá, aki ma vagyok. 

Miután elindítottam a streamemet, sok minden megváltozott – abbahagytam a versenyzést, átváltottam az újabb Trackmaniára, és elkezdtem egy jobb, egészségesebb közösség építésére koncentrálni. Most, amikor játszok, nagyon jól érzem magam a közösségemmel, és remélem, hogy még sok éven át fogunk fejlődni és egymást segíteni. 

 

Hat év és több ezer streaming óra után mit tartasz a legnagyobb eredményednek? Hogyan írnád le a pályafutásodat?  

Annyi minden történt az évek során! Volt egy jótékonysági rendezvényem a cukorbetegség kutatás támogatására, és el voltam ájulva attól, hogy mindenki összefogott és segített. Azt mondanám, arra vagyok a legbüszkébb, amit a közösségemmel együtt építettünk fel, és arra, hogy volt bátorságom egyáltalán elkezdeni streamelni.  

 

Nem könnyű valami újba kezdeni és kitenni magad a világ elé. Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdenek streamelni? 

Csináld azt, ami szerinted jó móka, és ne fogadj el senkitől semmi gagyit! Ha valaki csatlakozik a csetedhez, és elkezd negatívan, durván viselkedni, vagy rosszat mondani, egyszerűen távolítsd el. Ne félj attól, hogy ezzel elveszítesz egy nézőt is. A saját streamed töltsön el téged jó érzéssel, és legyen egy boldog hely a számodra. Nem mindig könnyű kirakatba tenni magad, de büszke vagyok magamra, hogy megtettem. 

Egy másik dolog, hogy a streamelést a már meglévő felszereléseddel kezdd el; nincs szükséged a legcsodálatosabb vagy legdrágább cuccokra ahhoz, hogy jó tartalmat készíts. 

 

A hang- és videóminőség az egyik legfontosabb dolog a streamelők számára. Megosztanád velünk, hogyan néz ki a jelenlegi felszerelésed?  

Én nagyjából egy webkamerát használok egy softbox-szal és egy zöld képernyővel. A mikrofonom valójában kezd egy kicsit kiöregedni, így azt hiszem, a következő dolog, amin változtathatok, a mikrofonom (tudom, hogy az Audio-Technicának van néhány nagyon jó darabja!).  

 Az én streaming felszerelésem: 

 Kamera: Logitech C922 

 Mikrofon: Bird UM1 

 Headset: ATH-M50x 

 Billentyűzet: Leopold FC980M 

 Egér: Logitech G502 Hero 

 Gamepad: PS5 

 Monitorok: 1 az AOC-tól, 1 a BenQ-tól és 1 a Samsungtól 

 És persze a számítógépem. 

 

 

 

Tudjuk, hogy hosszú ideje használod az ATH-M50x fejhallgatót. Mi az oka annak, hogy ennyi éven át hűséges maradtál hozzá?    

A hangzás elképesztő! Ez elég jó indok, ha engem kérdezel. Emellett nagyon kényelmes is. Amikor szemüveget viselek, tökéletesen illeszkedik, és soha nem nyomja a szárat a fejembe, ami sok fejhallgatónál előfordul.  

 

A streaming mellett saját ruhamárkád is van – Esszz. Mi inspirált arra, hogy ruhakollekciót indíts? 

Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a divatnak; szerettem varrni és saját dolgokat alkotni, de a ruhamárka megszerzése nem volt könnyű – helyesnek éreztem, de ugyanakkor féltem is tőle. Az Esszz egy uniszex ruhamárka, a ruhák mindenkinek szólnak. 

Az volt az álmom, hogy jó minőségű, jó állapotú, uniszex ruhákat alkossak megfizethető áron. Mivel a márka székhelye az EU-ban van, gondoskodtam arról, hogy az összes ruhadarab is az EU-ban készüljön. Fontos volt számomra megbizonyosodni arról, hogy a ruhákat varró és gyártó emberek az uniós jogszabályok védelme alatt állnak, és stabil fizetést és juttatásokat kapnak.    

Mi törekszünk arra is, hogy még fenntarthatóbbak legyünk, és remélem, hogy a divatipar többi része is ebbe az irányba fog haladni.  

 

Milyen projekteken dolgozol most, és mire számíthatunk a jövőben? 

Állandóan új ötleteim vannak, némelyik lehet jó, és némelyik talán soha nem lát napvilágot. De a fő célom az, hogy folytassam a streamelést és növeljem a közösségemet, most éppen egy nagy születésnapi streaming hétre készülök, ami pár nap múlva kezdődik! Emellett új termékeken dolgozok a ruhakollekciómhoz.  

Tartsd szemmel a tartalmamat, mert ez csak a kezdet

 

Current Location Magyar / EUR EUR

Change your location

United States

United States

Europe

Albania
Andorra
Armenia
Azerbaijan
Bosnia & Herzegovina
Georgia
Iceland
United Kingdom
Germany
France
Netherlands
Spain
Hungary
Austria
Bulgaria
Croatia
Cyprus
Czechia
Denmark
Estonia
Finland
Greece
Ireland
Italy
Latvia
Lithuania
Luxembourg
Malta
Poland
Portugal
Romania
Slovakia
Slovenia
Sweden
Ukraine
Turkey
Switzerland
Serbia
San Marino
Norway
North Macedonia
Montenegro
Monaco
Liechtenstein
Kazakhstan

Canada

Latin America

Argentina
Bolivia
Brazil
Chile
Colombia
Costa Rica
Cuba
Dominican Republic
Ecuador
El Salvador
Guatemala
Haiti
Honduras
Mexico
Nicaragua
Panama
Paraguay
Peru
Uruguay
Venezuela

Africa

Algeria
Angola
Benin
Botswana
Burkina Faso
Burundi
Cameroon
Cape Verde
Central African Republic
Chad
Comoros
DR Congo
Congo Republic
Djibouti
Egypt
Equatorial Guinea
Eritrea
Eswatini
Ethiopia
Gabon
Gambia
Ghana
Guinea
Guinea-Bissau
Ivory Coast
Kenya
Lesotho
Liberia
Libya
Madagascar
Malawi
Mali
Mauritania
Mauritius
Morocco
Mozambique
Namibia
Nigeria
Rwanda
Sao Tome and Principe
Senegal
Seychelles
Sierra Leone
Somalia
South Africa
Sudan
Tanzania
Togo
Tunisia
Uganda
Zambia
Zimbabwe

Asia

Vietnam
Yemen
Afghanistan
Bahrain
Bangladesh
Bhutan
Brunei
Cambodia
China
Hong Kong
India
Indonesia
Iran
Iraq
Israel
Japan
Jordan
Kuwait
Kyrgyzstan
Laos
Lebanon
Macao
Malaysia
Maldives
Mongolia
Myanmar
Nepal
Oman
Pakistan
Philippines
Qatar
Saudi Arabia
Singapore
South Korea
Sri Lanka
Syria
Taiwan
Tajikistan
Thailand
Timor-Leste
Turkmenistan
United Arab Emirates
Uzbekistan
Vietnam
Yemen

Oceania

Australia
Fiji
Kiribati
Marshall Islands
Micronesia
Nauru
New Zealand
Palau
Papua New Guinea
Samoa
Solomon Islands
Tonga
Tuvalu
Vanuatu
Moldova